2013. április 2., kedd

~Mi lányok...~


~Mi lányok~


~ ha leülünk a fűbe elkezdjük tépkedni a fűszálakat.
~ a telefonunkkal szoktunk világítani a sötétben.
~ nem értjük hova tűnnek el a ceruzáink, fél pár zoknijaink, csatjaink.
~ nem szállunk ki a kádból, míg meleg a víz, mert nem akarunk fázni.
~ azt mondjuk hogy úton vagyunk, miközben még el sem indultunk.
~ mentünk el úgy egy fájlt, hogy 'fheuksfgkwg' csak mert nem volt kedvünk jobbat kitalálni.
~ ha megtetszik nekünk egy szám rongyosra hallgatjuk azt napokig.
~ percekig tanulunk, és több órás szüneteket tartunk.




~ bepánikolunk, ha egy teszten sorban ugyanazt a betűt karikázzuk.
~ nem lógatjuk le az ágyról a lábunkat, nehogy megegyék a szörnyek.
~ kiskorunkban a kiürült tusfürdős flakonokkal játszottunk a kádban.
~ elalvás előtt mindig megszámoljuk hány órát fogunk aludni.
~ bevizezzük a fogkefét, mielőtt fogkrémet nyomunk rá.
~ idiótán vigyorgunk, miközben olyat írunk valakinek, ami nekünk tetszik.
~ nem értjük, hogy amit kivettünk a dobozból miért nem megy vissza bele.
~ fürdés után órákig ücsörgünk a szobánkban törölközőben, csak mert lusták vagyunk felöltözni.
~ ha valami ropogósat eszünk elgondolkodunk, hogy mások is ugyanilyen hangosan hallják e.


~ kézen fogva sétálgatunk a folyosón .
~ legalább hárman kísérünk ki egy embert a WC - re .
~ ráírjuk a padra, könyvre, radírra a szerelmünk nevét .
~ egy hét múlva csalódottan vakarjuk le .
~ lehülyézzük egymást miközben mi vagyunk azok . :
~ minden üvegen megnézzük, hogy jó áll-e a hajunk .
~ mi Lányok őszintén tudunk szeretni de nehezen felejtünk .
~ mi Lányok bolondok vagyunk .
~ mi Lányok mindenhova szíveket írunk .
~ mi lányok ilyenek vagyunk,ÍGY KELL MINKET ELFOGADNI!!




"Az a fajta lány vagyok, aki szerelmes lesz olyan srácokba, akiket alig ismer. 
akinek szerelmes dalok hallgatása közben az Ő arca jelenik meg. 
aki figyeli bármerre is megy. az a fajta lány, aki nem jut könnyen 
túl a dolgokon. aki magát marcangolja amikor valaki nem szereti viszont. 
aki álomba sírja magát, mert nem érzi magát elég jónak.
de ugyanakkor én az a fajta lány is vagyok, aki erős.
aki kisírja igaz a szemeit, de megtiltja magának, hogy másnap reggel újra hulljanak. 
aki rock dalt hallgat és teli torokból énekli, mert ehhez van kedve. 
az vagyok, aki soha nem lesz más, csak is önmaga.
én ilyen fajta lány vagyok."

"Néha minden, amit egy lány akar, az, hogy harcolj érte. Hogy elhitesd vele, hogy te lehet jobban akarod ezt a kapcsolatot, mint ő."

"Az a fajta lány vagyok, akinek a telója mindig ott van a kezében, a fülhallgatója a fülében - és az az egy bizonyos fiú a gondolataiban."

"Titokban minden lány arról álmodozik ahogy barátja azt mondja: a következő lány akit szeretni fogok,az a lányunk lesz!"





"Az a fajta lány vagyok,aki hordaná egy srác pulcsiját,csak azért,hogy érezhesse az illatát."

"Az igazi lányok nem tökéletesek, mert a tökéletes lányok nem igaziak..:)"


"Sokan mondják, hogy nekünk lányoknak csupa jó tulajdonságaink vannak: kedvesek, szépek, megértőek vagyunk - csak hogy párat említsek. Azonban nekünk is van egy óriási nagy hibánk: mi, lányok, annyit de annyit gondolkodunk feleslegesen! Előre aggódunk olyan dolgok miatt, amik még meg sem történtek, viszont rágódunk a múlton, amin már úgysem tudunk változtatni. A valóság helyett álomvilágban élünk, ahol a dolgok még -vagy már- nem léteznek, ám közben elszalasztjuk az egyetlen lehetőségünket: a jelent."

"Egyszerű nő vagyok...Valakinek szép, valakinek csúnya, valakinek kedves, valakinek mogorva. Olykor csendes vagyok, máskor mindenkit túlkiabálok. Valakinek nyitott vagyok, valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak, láthatsz butának, érettnek, bölcsnek vagy gyerekesnek, furcsának. Jelenthetek bármit az életedben, mégis ugyanaz maradok: egy nő, aki élt, remélt, olykor félt, de mindig csak álmodott.."


3 megjegyzés:

  1. nagyon jo es otletes oldal

    VálaszTörlés
  2. aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

    VálaszTörlés